Mohás terasz takarítása

Ezeken a képeken egy kissé elhanyagolt épületet (teraszt) látunk, ahol is a tulajdonosa lebetegedett, és nem volt ideje foglalkozni vele.

Végül az örökös keresett fel minket. Nagyon ellepte a moha, bekoszolódott, elvízkövesedett ez az alapvetően nagyon szép burkolat, ami egy tömör mészkő. Gyakorlatilag szinte egy Csipkerózsika jellegű ház volt, benőtte a burján. Ez minden erkélyen meglátszott.

Mivel ez egy nagyon régi szennyeződés volt, elsőre nekünk is meggyűlt vele a bajunk. Alaposan át kellett súrolni, magasnyomású mosóval átmenni rajta. Nem is jött le elsőre minden kosz. Kellett használnunk mohaírtó anyagokat is, ami egy kissé fellazította. Nem volt elegendő a mechanikus tisztítás, egy kicsit vegyileg is rá kellett hatni.

Ahogy a képeken is látszik, gyakorlatilag ebből a zöldes árnyalatú erkélyekből egy gyönyörűszép fehér köveset tudtunk varázsolni.

Az volt az érdekes, hogy a megrendelő annyira elégedett lett, hogy alig volt olyan ismerőse, akinek ne dicsekedett volna el velünk, hogy milyen szépen meg tudtuk csinálni a házat! :)

Itt jól látszik, hogy tisztítástechnológiai folyamatokkal milyen szép eredményt lehet elérni egy nagyon elhanyagolt épület esetében is! Gyakorlatilag újszerű állapotba lehet visszaállítani az egészet!

terasz takaritas1   terasz takaritas2   terasz takaritas3   terasz takaritas4   terasz takaritas5

Önnek is koszos, mohás a terasza, és nem tud vele megbírkózni?

Keressen minket és élvezze a tiszta terasz látványát!

Árajánlatkéréshez kattintson!