Nagyobb terület, hatékonyabb takarítás?

Hogyan lehetünk hatékonyabbak, minél nagyobb területen kell takarítanunk?

Korábban beszéltünk a robotikáról, és nemrég beszereztetek, illetve vásároltatok egy nagyon szép nagy gépet, amivel nagyon jól tudjátok ellátni a takarítói feladatokat.

Püsök Ferenc: Így van. Ez még természetesen igényli az emberi beavatkozást. :) De ugyanakkor nagyon sok mindent el tud végezni, nagyon hatékonyan dolgozik, nagy munkabíró képességgel rendelkezik. Mind mechanikus (tehát súroló) hatásban nagyon jó. Az akkumulátor időtartalma pedig biztosít egy hosszabb munkaidőt. A víztartályok úgyszintén nagyméretűek, még a saját kategóriához képest is. Ezért hosszú távon is hatékonyan tudunk vele dolgozni. Elég masszívan fel van építve ahhoz, hogy bírja a strapás területeket.

Most már több hónapja megvan a gép és tesztelgetjük különféle helyeken. Nagyon sok helyre elvittük már, és mindenhol sikeresen megállja a helyét.

Milyen helyek ezek? Mélygarázsok, efféle?

Püsök Ferenc: Igen, csináltunk mélygarázsokat, csarnokokat, raktárakat, filmstúdió csarnokait. Ezek mind 5, 6, 8 ezer négyzetméteres területek. Volt ahol elvittük 500 négyzetméterre is. Általában, hogyha egy 500 négyzetméteres garázsnak nekifogunk, akkor 3-4 ember dolgozik kb. egy egész napig (6-8 óra). Jelen pillanatban egy ekkora garázst majdhogynem 2 óra alatt befejeztünk! Tehát ugyanúgy volt 3 kolléga, aki csinálta az egyéb kisebb feladatokat – garázskapu, csövek törölgetése stb. A gép pedig elindult, és befejezte a padló súrolását.

Így gyakorlatilag sikerült lecsökkenteni a munkaidőt, ezáltal több helyszínen tudunk részt venni egy napon belül is. Ha ilyen kisebb méretekről beszélünk… amelyet most már kisebb méreteknek mondok, pedig évekkel ezelőtt még napokon keresztül kínlódtunk egy-egy ilyen feladat végrehajtásával! Úgyhogy a hatékonyságot sikerült nagymértékben növelnünk ezzel a takarítógéppel!

További információk a takarítógépről